Tudom, tudom, már réges régen itt kellett volna állnia egy újabb bejegyzésnek, de az igazat megvallva, kicsit elkényelmesedtem. De mostmár –annnnnnyi szemrehányó sor után- összeszedem magam és nekiállok összefésülni a gondolataimat.

Néhány fotó a házról, ami az előzőből kimaradt.

Folytatom, ahol abbahagytam.

Vasárnap gyönyörű reggelre ébredtünk. Futás közben majdnem egy görény áldozatává váltam, de végül megúsztam. Utána egész nap készülődtünk a Petty család (Jes Anyukájának nővére, öccse és a Nagymama) vendéglátására. Nagyon jól sikerült: ízletes, guszta ételek, fényképnézés.

Jes nagypapája magyar volt, így a nagymama, aki pedig szlovák eredetű, tud néhány dolgot magyarul. A legmeghatóbb pillanat akkor következett, amikor a nagymama elkezdett énekelni egy magyar dalt. A dalt nem ismerem, de a szövegét egyértelműen ki tudtam venni. És itt szeretném kérni a Ti illetve az internet segítségét, kérlek, Benneteket, ha felismeritek a dalt, szóljatok, mert szeretném a teljes dalt meghallgatni és megmutatni a családnak. Jutalom: egy üveg bikavér.

A sűrű első hét után nyugodalmasabb napok jöttek. Egyik nap kiültem a teraszra, olvastam és figyeltem a madarakat, mókusokat. A szellő, a fák susogása, a természet csendje nagyon megnyugtató volt. Mindeközben nagyjából 200 db fényképet készítettem a fentiekről.

Ahogy Rob mondta, nem lehetett kihagyni, hogy ne lássam az Indians-t veszíteni, így elmentünk Clevelandbe az Indians-Twins (Cleveland-Minnesota) baseball meccsre. Közel ültünk a pályához, a legjobb helyen. Kaptam szép Indians pólót.

És megtapasztalhattam azt a varázslatos érzést, ami egy ilyen amerikai sporteseményen lüktet és elönt mindent. A nézők jönnek-mennek, esznek-isznak a meccs alatt. Árusok kiáltoznak, hogy vegyünk finom hotdogot vagy jéghideg sört

(amit csak a hetedik körig (összesen 9 van) árusítanak, hogy akik maradnak a meccs végéig és söröznek, jobban legyenek az induláskor). Szünetekben mindig történik valami, jegyet nyernek a nézők, ha jól válaszolnak, az Indians induló énekelése és a hozzá tartozó tánc (!) végrehajtása közben póló dobálás, a mustáros, ketchupos és hagymás hotdog versenyeznek (hagymás nyert ezúttal, JESSSSZ.), szóval nem unatkozik az ember.

Kihagyhatatlan élmény volt. És az Indians is majdnem nyert…

A reggeli futás után az egyik reggelen elmentünk reggelizni a Bob Evan’s-be. Magyarországgal

ellentétben, itt vannak reggeliző helyek, amik tele vannak rendszeresen úgy kb. 11-ig. Próbáltuk megfejteni, hogy miért nincs ilyen otthon, de nem jutottunk eredményre. Viszont a kaja. Fúúúú. Nincsenek is szavak, beszéljen az alábbi kép helyettem:

Mivel az internet szünetelt valamiért és várnunk kellett a szerelőket (ennek picit, titkon azért örültem, mert végre akadt valami, ami nem tökéletes és emlékeztetni tudott Magyarországra 🙂 ) vacsorát a teraszon ettünk, fiiiiinom hamburgert, amit Jes készített a grillen.

Vacsi után a ház melletti medencéhez ugrottunk át, majd bele. Szép kis nap volt ez is.

Másnap volt talán a legeslegjobb nap. Mary és Rob minden pénteken délelőtt elmennek a Cuyahoga Valley Nemzeti Parkba, bicikliznek 10 mérföldet (16 km),

esznek egy adag csirke falatot ketten egy pohár helyi sörrel megfűszerezve a Fisher’s-ben és aztán indulás is haza a gyönyörű nyitott tetős fekete Jeep-pel. Így volt ez velünk is pontosan, kölcsönöztünk biciklit (nem ám rozsdás Kempinget), és már indultunk is neki a bicikli túrának. Fantasztikus volt. Imádok a természetben lenni, imádok biciklizni és hát a kettő együtt pedig maga a paradicsom, a remek társaságról nem is beszélve. Tekertünk és amerre csak láttunk mindenhol erdő, zöld volt, meg persze pillangók, madarak, egy cuki őz gyerekkel is összetalálkoztunk, meg mókusokkal

is persze. Nagyon nagyon jól éreztem magam. A közel egy órás biciklizés után még a sör is jól esett J

Meg is kellett pihennünk kicsit, mert estére foglalásunk volt a Wasabi nevű japán steak étteremben. Még sosem voltam olyan helyen, ahol ott az asztalnál, előttem csinálták a kaját. Kicsit féltem is, pláne miután az étterembe belépvén meghallottam: “Nyisd csak ki a szád és máris dobom bele kis rákocskát!”. Hirtelen lelassultak mozdulatok és láttam magam, ahogy a rákocska a homlokomon landol és csúszik lefelé az arcomon, és ahogy Jesék remegő vállal megpróbálnak nem nevetni. Miután kiderült, hogy nem “kötelező” ilyet csinálni, jobb érzéssel ültem le az asztalhoz. Kaptunk kis leveskét meg salátát és a rendelés leadása után jött a show. A japán származású szakács, aki az angolt törte (még az is lehet, hogy jobban, mint én), jött és elkezdte felmelegíteni a sütőlapot,

jöttek a nagy, szempilla pörkölő lángok, majd a zöldségek, a húsok és a rizs is felkerült a lapra. És jött a kérdés… én csak ráztam a fejem és mondtam, NO, NO. Jes viszont bátor volt. Ő kért, el is kapta egyből. Nagyon büszke voltam rá. 🙂 Közben persze Jackie Chant meghazudtoló késdobálások jöttek, hagymavulkán, még több tűz. Ez aztán igazi művészet. Én rákot ettem és steaket sült rizzsel. Hmmm. Most, ahogy írom is összefut a nyál a számban, annnnnnnyira finom volt, mind a steak, mind a rák. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen mondat majd az én fejemből pattan ki, de ez az igazság. Fantasztikus volt a vacsora. Csodálatos nap volt.

Pénteken indultunk Washingtonba. Erről is írok majd nemsoká. Becsszó.

—————————————————————————————————————————————————

Finally

I know, I know, there should have been another post a long time ago, but to tell you the truth, I have become a little lazy recently. But since I received so many “why-don’t-you-write” or “Jes-writes-this-blog-so-much-more-efficiently” lines from my friends that I have to get myself together and comb my thoughts together.

I will continue the happening where I stopped.

We woke up to a beautiful morning on Sunday. During running I almost became a victim of a skunk, but fortunately I could escape. Then we started to prepare the little party for the Petty family (Jes’ Mom’s sister, brother and her Grandma). Everything went cool: delicious and beautiful food, showing the photos of Hungary. Jes’ Grandpa was Hungarian, so her Grandma- who is Slovakian- knows some words in Hungarian. The most touching moment was when her Grandma started to sing a lullaby in Hungarian. I don’t know the song, but I could definitely understand the Hungarian words. And now  I would like to ask the help of you and/or the Internet,  if you recognize this song, please let me know, because I would like to listen to the whole song and show it to the family. The prize: one bottle of Bull’s Blood from Eger.

After the first busy week, some looser, calmer days came. On one of these days, I sat to the patio, read and watched the birds, the chipmunks. The breeze, the sound of the trees, the silence of nature was very comforting. In the meantime I took at least 200 pictures of the things mentioned above.

Rob said, ‘You can’t leave America without experiencing seeing the Indians lose’, so we went to the Indians-Twins baseball game. We were sitting very close to the field, at the best place. I got a very nice Indians T-shirt. And I could experience the magic that is pulsing at an American sport event like this. The fans are coming and going, eating and drinking during the game. The vendors are shouting at us to buy delicious hotdog or ice cold beer (that you can only drink until the 7th inning –there are 9 innings altogether. In breaks, between the innings, there is something always happening: fans can win tickets if they answer right, there are T-shirts flying at you when everybody is singing and dancing (!) to the Indians anthem, or there is a hotdogs race.  People dressed up as hotdogs (one with ketchup, one with mustard and one with onions) raced around the stadium.  The onion won, YESSS. It was something you cannot miss if you are here! And the Indians almost won…

After one of our morning runs, we went to Bob Evan’s.  In contrast to Hungary, there are breakfast places here that are packed until like 11am. We tried to figure out why there are no places like this at home, but we couldn’t figure it out. But the food. Wooo. There are no words, let the picture talk for itself.

Since the internet didn’t work for some reasons, we had to wait for the repairers (honestly, I was a little tiny glad secretly, because there was something finally that doesn’t work perfectly here, it reminded me of Hungary J).  So we had dinner at the patio, delllllllicious hamburgers that Jes made on the grill. Yammm.  After dinner we popped at and then into the pool, right next to the house. It was also a great day.

The following day was one of the very best days I spent here. Mary and Rob every Friday go to the Cuyahoga Valley National Park to ride the bike for 10 miles, eat a portion of chicken tenders with a local beer at Fisher’s and then go home in their beautiful and open-roofed black Jeep. This is exactly what happened on Thursday.  We rented bicycles (and not lame rusty ones), and we were heading to the bike tour. It was fantastic. I adore to be in the nature, I adore to ride a bike, and the two together is like paradise, not to mention the amazing company. We were pedaling and wherever we looked at, there were trees, bushes, greens, and of course butterflies, birds, and we also met a cute little deer kid. I felt really very good. And after the one hour biking, drinking a beer felt real good.  🙂

We had to take a little break anyway, because for dinner we had a reservation at Wasabi Japanese Steak House. I have never been at a place before where food was literally made in front of me. I was a little afraid because of that, and especially when I heard the following line right after we entered the restaurant: ‘Open your mouth, a little shrimp is flying right there!!!’.

Suddenly everything was in slow motion and I could see myself as the little shrimp was heading to my forehead, sliding down on my face and I could also see Jes and her parents shaking shoulders trying not to laugh at me. When it turned out, it was not ‘compulsory’.  I had a better feeling in me sitting down at our table. We got a little soup, a little salad and then the show started. The Japanese rooted chef came talking broken English (maybe a little more broken English than me) and started to heat the frying sheet.  There were some eyelash-roasting flames, as well as the veggies, the meats, and the rice. And then he asked THE question… I just kept shaking my head saying NO, NO. Jes was brave, though. The shrimp landed right into her mouth. I was very proud of her 🙂 During the cooking there were some Jackie-Chan-like knife droppings, onion volcano and more fire. This is real art. I ate shrimps and filet mignon with fried rice. Mmmmm. As I am writing it, my mouth starts to water, it was soooo good, both the steak and the shrimp. I would have never thought I would say this sentence, but this is the truth.

The dinner was fantastic. The day was amazing.

On Friday, we hit the road to Washington D.C., I am going to write about it. Promise.